Az orosz beleolvasó
Igor
Az öcsém napokon belül megnősül, ezért úgy döntöttünk, hogy belevágunk az éjszakába. Amikor közöltem vele, hogy legénybúcsút tartunk, totálisan begőzölt. Azt mondta, ki akarja használni az estét. Ez lesz az utolsó olyan este, amikor még megérinthet más nőket mindenféle bűntudat nélkül. Igazából egy lánybúcsú vagy egy legénybúcsú nem jogosít fel arra, hogy félrelépj. Félreértés ne essék, nem vagyok szentimentális típus. Ha két ember között működik a kémia, az számomra már bőven elég egy kielégítő kapcsolathoz. Igaz, ami igaz, kapcsolatok terén nem igazán vagyok tapasztalt. Az egyéjszakás kalandokat ismerem. Az olcsó és eldobható nőket, akiket egymás után vittem az ágyamba. Ebben a világban – ahol az életnek ára van, ahol a vér a fizetőeszköz – ha nincs gyenge pontod, nem tudnak elpusztítani. Nem tudják elvenni tőled azt, ami valójában sohasem volt a tiéd.
– Menjünk be ebbe a lebujba, tesó.
Jegor csillogó tekintettel előre mutat. Tudom, ha nem járok a kedvében én leszek a gonosz nagytesó, aki szarik az öccse óhajára.
Nem szarok.
És nem vagyok.
Már ami az öcsémet illeti.
– Állj!
Az autó hirtelen lefékez. Jegor egy szempillantás alatt kiugrik, és imbolyogva elindul a bejárat felé. A mögöttünk lévő autóból azonnal kipattan két emberem, és szorosan követi. Soha nem mozdulunk ki védelem nélkül. Habár minden csoportnak megvan a maga területe, ettől függetlenül nem bánják a maffiafőnökök, ha ki tudják iktatni a másikat, és át tudják venni a területeket. Hiszen minél messzebbre ér a kezed, annál nagyobb a hatalmad, ami annál több pénzt jelent.
Kiszállok az autóból, hanyagul a zsebembe nyúlok, és előveszek egy szál cigit. Meggyújtom, lassú és határozott lépésekkel követem az öcsémet. Jó néhány üzlet tartozik a fennhatóságunk alá, de így is van még nagyon sok, amit nem sikerült az ellenőrzésünk alá vonni. Ez a night klub pont ilyen.
Ahogy belépünk, hangos és erotikus zene fogad, vörös fények villódznak, meztelen női testek vonaglanak mindenhol. Jegor azonnal az italpulthoz megy, ledob egy köteg pénzt, és mosolyogva a pultos csajra néz.
– Addig töltsd a vodkát, amíg azt nem mondom, hogy elég.
– Rendben. – Tisztelettudóan bólint, közben elveszi a pénzt a pultról.
– Na, milyen fasza helyre hoztalak? – kérdezi Jegor nagyképűen.
A hely nem rossz, viszont elég közel van egy másik banda területéhez. Egyelőre még semleges, de egy napon tartozni fog valakihez.
– Jó – válaszolom egy szóban, majd elnyomom a cigit a pulton lévő hamutartóban. A szőke cicus elénk csúsztatja a vodkával teli poharakat.
– A nőkre!
– A nőkre!
Koccintunk. Ahogy letesszük a poharakat, félmeztelen táncos csajok jelennek meg. Körülvesznek minket, akár az éhes hiénák.
– Valami azt súgja, társaságra vágytok – Az egyik végigsimít a mellkasomon, fedetlen mellét hozzám nyomja.
– Az öcsém! – A csaj bugyijába nyomok egy marék rubelt, mire hangosan nevetgélve az öcsém nyakába borul. Csatlakozik hozzá még két csaj. Jegor önfeledten nevet, közben megiszik még egy pohár italt. Ha így dönti magába a piát, nem folytatja sokáig bírni a mulatozást. A csajok megfogják az öcsémet, és egy félreeső kis bokszba vezetik. Jegor levágódik, a csajok riszálják magukat előtte. Az egyik az ölébe ül, és mozogni kezd rajta. Ha így ingerli Jegort, ott helyben felnyársalja.
A pult felé fordulok, meggyújtok egy szál cigit, és kérek még egy pohár piát. Megszámolni sem tudom, hányszor mulattuk el az időt ilyen klubokban. Sorra basztuk a jobbnál jobb nőket. Nem sajnáltunk pénzt, drogot, de legfőképp nem sajnáltuk őket. Minden embernek vannak hullámvölgyek az életében. Igen, nekem is voltak. És bizony jó sok időbe és energiába telt kimászni belőlük. Sokáig éltem önpusztító életet. Gyászoltam a szeretteimet, és gyászoltam magam. Egy napon viszont elegem lett az önsajnálatban való dagonyázásból. Tudtam, hogy az én utam még csak most kezdődik.
– Ugye nem bánod, ha elvonulunk egy kis időre? – Jegor és a kis öltáncos nevetve mellém zuhan, majd erősen rácsap a csaj seggére. Sejtettem, hogy fel akarja húzni.
– Nem! – Intek két emberemnek, hogy kövesse az öcsémet. – Tartsátok rajta a szemeteket!
Jegor elindul a viháncoló kurvával és két emberemmel a nyomában. Hadd engedje ki a gőzt. Így is elég sokat malmozott azon, hogy nősüljön-e meg vagy sem. Tudom, hogy szereti Dását. Így azt a tanácsot adtam neki, amit normális ember adhat. Vegye el!
– Jegor faszságot csinál! – Dimitrij lép mellém. Dimitrijjel még a börtönben haverkodtunk össze. Sokszor megmentettük egymás seggét. De szó szerint. Sok rab, aki már évek óta bent raboskodik – a gyilkosok, rablók, erőszaktevők –, szívesen megfarkalja a gyengébbeket. Engem is megpróbáltak. Hogy sikerült-e? Nem. Kitörtem a rohadék nyakát.
– Hagyd! Megnősül.
– Attól még…
– Fogd be, Dimitrij! – Egykedvűen visszafordulok a pulthoz, meggyújtok még egy szál cigit, és kortyolgatni kezdem az italomat. Ismét megjelenik egy kurva mellettem. Hosszú körmei végigkarcolják a combomat. Az ember minden ujjára jut egy ebben a lebujban. Ezek a lányok a pénzre jönnek. És nekem kurva sok van.
– Szia!
– Szia! – dünnyögöm. Ügyet sem vetek rá, tovább kortyolgatom a piát, közben magam elé fújom a sűrű füstöt.
– Úgy látom, jól jönne egy kis társaság. – A keze egyenesen a farkamhoz siklik. Megragadom a csuklóját, majd eltolom magamtól.
– Rosszul látod.
– Ne legyél ilyen morcos. Hidd el, én fel tudom oldani a feszültséget.
Abban biztos vagyok. Ájulásig bírna szopni. De észnél kell lennem, mert nem hazai terepen vagyunk.
Felé fordulok, még mindig a csuklóját szorítom. Vastag szája van, ami vörösre van rúzsozva. A férfiak agyában azonnal bekapcsol valami, ha ezt látják. Elképzeljük, ahogy a vörös ajkak a farkunk köré simulnak. Én is elképzelem.
Felállok. Velem egyidőben Dimitrij is. Még a klotyóra is utánam jön, sőt, ha hagynám neki, talán még a farkamat is fogná hugyozás közben.
A kurva a vállamig sem ér. Húszas évei elején járhat. Sok szegény sorban élő lány választja ezt az életet. Vagy ha nem önszántukból, akkor kényszerítik őket. Tudom, hogy működik a prostitúció. Kibaszott sok pénz van benne.
Elmosolyodik, érzi, hogy enyhül a szorításom, ezért elhúzza a kezét, majd az enyémbe csúsztatja. Apró marka eltűnik az enyémben. Elindul előttem, én szótlanul követem. Dimitrij, Grigorij és még egy emberem követ minket. A tekintetem megállapodik formás seggén, amit ide-oda riszál. Elképzelem, hogy előttem térdel, szétfeszítem a két kis partot, és mocskosul megbaszom.
Épp elhaladunk egy szoba előtt, ahonnan ismerős hang szűrődik ki. Az öcsém hangja. A lány viháncol, hangosan sikoltozik. Jegor kurva jól érzi magát. Nos, pillanatokon belül én is jól fogom.
Ahogy bezáródik az ajtó, a vörös hajú lány azonnal nekem esik. Sietősen próbálja kioldani a nadrágomat és az övemet. Mire észbe kapok, már előttem térdel, és keményen szopja a farkamat. Becsukom a szemem, és hátrahajtom a fejem. Az ádámcsutkám le és fel mozog, a testemben lévő összes vér a lány szája felé vándorol. Hagyom, hogy kiszívja belőlem a feszültséget. Megmarkolom a haját, és döfök. Öklendezni kezd, ahogy a szájában mozgok. Küzd, magába fogad, amennyire csak lehetséges. Épp kezdenék ellazulni, amikor sikoltást hallok. A szomszéd szobából.
– Kurva isten! – Ellököm csajt, aki a földre zuhan, majd felrángatom a nadrágomat, és megindulok az ajtó felé. Lövés dördül.
Jegor!
Benyitok a szobába. Az öcsém hanyatt fekszik, az a kibaszott kis kurva épp kést szorít a torkához. Egy gyors mozdulattal előrántom a fegyveremet, és a vérengző szukára szegezem, akinek a kezében van az öcsém élete.
Mi a fasz folyik itt?
– Tedd le a kést! – utasítom keményen, mire hisztérikusan felnevet, de közben egy pillanatra sem veszi le a szemét az öcsémről. Mély levegőt veszek. Egy rossz mozdulat, és Jegor meghal. Görcsbe rándul az ujjam, és görcsbe rándul a szívem is. Kurvára nem voltam éber.
Megjelenik Grigorij egy kopasz taggal a keze között, mögötte Dimitrij fegyverrel a kezében.
– Főnök!
– Ne most! – Intek neki, közben folyamatosan a csajt nézem, aki az öcsémen ül. – Engedd el! – A hangom keményen cseng. A csaj elsírja magát.
– Nincs más választásom – dadogja.
– De van. Ha elengeded, megígérem, életben maradsz.
– A húgom. Az anyám. Meg kell tennem. – Erősebben Jegor torkának nyomja a kést, látom, ahogy kiserken a vér.
– Ha megteszed, lelőlek, mint egy kutyát, aztán megkeresem az anyádat és a húgodat, és lelövöm őket is. De előtte úgy megkínzom mindkettőt, hogy könyörögni fognak a halálért. Tedd le azt a kibaszott kést! – A hangom ezúttal fenyegető. Minden szó igaz. Ha bántani fogja az öcsémet, kíméletlenül le fogom mészárolni a családját.
– Tedd meg! – hallom a hátam mögül. Dühösen a férfira nézek, akit Grigorij erősen szorít.
– Fogd be a pofádat! – Pattognak belőlem a szavak, miközben a fegyver markolatával az arcába ütök, majd a tekintetemet ismét a síró szuka felé fordítom.
– Én meg tudlak védeni – közelebb lépek hozzá. – És a családodat is. Hallod, amit mondok?
– Igazat mondasz? – Szipogva felém fordul.
Megölném. Feldarabolnám, és a farkasok elé dobnám.
Hidegvér.
És az adott szó.
Ez fogja megmenteni az öcsém életét.
– Igen. Engedd el, és szabad leszel. A szavamat adom.
A tekintetében kétségbeesés villan. Ismét az öcsémre néz. A kezében megfeszülnek az izmok, a kés mozdul, majd élesen felsikolt. Jegor egy határozott mozdulattal kiüti a kezéből a kést, majd maga alá fordítja.
– Te mocskos kurva! – Pofon vágja, de olyan erővel, hogy a lány szájából kibuggyan a vér.
– Ne! – Megszorítom Jegor kezét. – Hagyd!
– Majdnem elvágta a torkomat ez a mocskos kis ringyó.
– Olyan helyre lógattad a farkadat, ahova nem kellett volna. Nem ő tehet róla. – Elengedem az öcsém kezét, majd Grigorij felé fordulok. A férfi, aki erős keze között vergődik, dacosan néz rám.
– Egyszer úgyis el fognak kapni, fehér farkas!
Gonoszul elmosolyodom, majd néhány lépéssel átszelem a szobát, megragadom a torkát, és megszorítom.
– De te azt kurvára nem fogod látni! – Erősebben szorítom, érzem, hogy a levegő kezd kiszorulni a tüdejéből. Próbál küzdeni, de Grigorij nagyon erősen szorítja. Az ájulás és a halál mezsgyéjén egyensúlyozik. Nem fogom megölni. Nem itt. És nem most. A teste elernyed, Grigorij továbbra is erősen szorítja.
Újra az öcsém felé fordulok.
– Szedd össze magad!
Még mindig meztelen. Felhúzza a nadrágját, majd felveszi a pólóját. A lány hangosan zokog, szorosan magához húzza vékony lábát. Mellé állok. Ujjaim könnyes arcára simulnak, majd az álla alá nyúlok, megszorítom, és kényszerítem, hogy nézzen rám. Olyan könnyű lenne megölni. Fontos az adott szó, ha a családomat fenyegetik? A szavahihetőség érték. Egyáltalán létezik ebben a világban ilyen? Nos, ha ebben nem is, az enyémben igen. A szavamat adtam. Nem ölöm meg. Ettől vagyok én az, aki.
– Én…
– Hallgass! – Kicsit megszorítom a csontot. A gondolat, hogy majdnem elvette tőlem az öcsémet, végtelen haraggal önt el. Ugyanakkor tudom, hogy mindent félelemből tett. Egy sarokba szorított vad bizony bármire képes. Ezt már nagyon jól tudom. Lehajolok hozzá, egyenesen a szeme közé nézek, ami rémületben forog. – Szedd össze a cuccodat, és hagyd el a klubot. Az egyik emberem hazavisz. Kapsz pénzt, és eltűnhetsz a családoddal.
– Én… – zihál. Sír. Zokog.
– Csendet! Még mielőtt meggondolom magam. – Ellököm, mire erőtlenül hátrazuhan. Elindulok a kijárat felé. Nem akarok egy percig sem tovább a közelében maradni. Attól félek, kegyelem helyett megtorlom azt, hogy az öcsém életére tört. Oly sok életet oltottam ki. Olyan sok vért láttam már. A kegyelem nem kenyerem. De felismerem az ártatlanságot. És a lány az volt…
***
Megállok, és megdörzsölöm az arcomat, majd Grigorij felé fordulok.
– Vidd le az alagsorba, és hallgassátok ki! Tudni akarom, ki volt olyan kurva bátor, hogy ránk támadt.
– Igenis, főnök.
Grigorij sarkon fordul, és magamra hagy. Ha valaki, akkor ő talán ki fogja tudni szedni az információt a tagból. Sajnos nem egyedi eset, hogy megpróbálnak eltenni minket láb alól. Két nincstelen senki voltunk, akik eljutottak oda, hogy átvegyenek egy komplex hálózatot. Emlékszem, azok az évek nehezek voltak. Olyanok voltunk, akár a vadállatok. Sokszor élvezetből öltünk. Nekem sokszor okozott élvezetet, ha gyilkoltam. Jegor… ő nem szereti úgy a vérengzést, mint én. Ő sokkal inkább a hatalmat szereti, és azt, ami vele jár.
– Igor – Jegor mögém áll, és megfogja a vállamat. – Már sokadszor mentetted meg a seggemet.
– Két kezemen sem tudom megszámolni, hogy hányszor.
Felé fordulok, és a tenyerembe fogom az arcát.
– Meghalnék érted, ugye tudod?
– Igen, tudom. – Bólint. – Nem gondoltam volna, hogy az a hülye kurva…
– Mindig gondolnod kell mindenre! Soha nem tudhatod, ki akar az életedre törni. Akár egy olyan csinos kis baba, mint aki a farkadon ugrált. Már megtanulhattad volna, hogy ne bízz senkiben. Csak bennem!
– Elöntötte az agyamat…
– Igen. Tudom. Ez férfi betegség!
– Lemegyek, és kiszedem abból a faszkalapból az információt.
– Grigorij már intézi. Menj, és zuhanyozz le!
Elengedem az öcsémet.
– Miért engedted el a szukát?
– Azért, mert abban a pillanatban nem volt más, csak egy kislány, akit megkísértett az ördög.
Jegor megcsóválja a fejét, majd elindul az emeletre. Dönthettem volna úgy, hogy golyót eresztek a lány fejébe. Egy pillanatra meg is fordult bennem a gondolat. De ahogy a szemébe néztem, egy rémült, kétségbeesett gyermeket láttam, aki megpróbál túlélni. Kemény világ ez, ahol a gyenge elhullik, és az erős életben marad. De ugyan ki dönti el, hogy ki erős és ki gyenge? A hatalom és a pénz? Nem. Nem hiszem. Sokkal inkább az akarat. A küzdeni akarás. A bátorság.
Megcsóválom a fejem, közben a zsebembe nyúlok, és előveszek egy szál cigit. Meg kell tudnom, ki támadt ránk a klubban. Nem kezdhetek értelmetlen gyilkolászásba. Nem pofátlankodhatok be egyik banda területére sem.
Leveszem a zakómat, és a földre dobom, majd elindulok az alagsor felé, közben feltűröm az ingem ujját. Remélem Dása nem ér addig haza a lánybúcsúról, amíg ezt le nem tudjuk.
Szörnyűbbnél szörnyűbb képek jelennek meg előttem útközben.
Vér…
Sok vér…
Jegor vére.
Egy pillanaton múlt az élete.
Mire leérek a lépcsőn, már majdnem elszívom a cigit. Megállok, szippantok még egy mélyet, majd a földre dobom és eltaposom a csikket. A folyosó sötét és hideg. A falon lévő lámpák kevés fényt adnak.
Ez a világ az árnyékok otthona…
A borospincém mellett egy igazi kínzó helyiség van, ahonnan fájdalmas ordítás szűrődik ki. Kinyitom az ajtót. Grigorij épp levágja a tag ujjait.
– Nem mondok semmit – ordibálja.
– Az ellenálláshoz képest úgy sikítasz, akár egy kislány!
Elé állok. Gyilkos tekintettel felnéz rám. Ez a fickó nem fog megtörni. Habár szörnyű szenvedésen megy keresztül, biztos vagyok benne, hogy egy szót sem fog mondani. A bandák tagjai kemények. Inkább meghalnak, semhogy szóra nyissák a szájukat. Tudom, hogy működik ez, hiszen évekig én is így éltem.
– Gondolom, nem fogod elmondani, hogy ki a megbízód.
– Okos vagy, fehér farkas. De mégsem vagy olyan kurva okos, mert majdnem sikerült kifilézni az öcsédet. – Gúnyosan felnevet, mire megragadom a torkát, és megszorítom. Uralkodnom kell magamon, hogy ne törjem ki a nyakát most azonnal.
– Ki volt? – a hangom kemény és rideg.
– Kapd be! – Suttogja.
– Kegyesebb halált kapsz, ha elmondod.
Megrázza a fejét. Erősebben megszorítom, a torka összeszorul vastag ujjaim között.
– Beszélj! – Ordítom izzadságtól és vértől nedves arcába. Válaszul ismét a fejét rázza. Elengedem. Zihálva veszi a levegőt. A vére spriccel az ujjából. A ruhám ragacsos lesz tőle.
– Az öcséd fejét veszik. És a tiédet is, farkas!
Elveszem a fogót Grigorijtól, kifeszítem a rohadék maradék ujjait, és levágom őket egytől egyig. Az ordítás velőtrázó. A fájdalom börtön. Amiben egy magunkfajta kurva jól érzi magát. Azonban vannak, akik a hűség ellenére félnek a kegyetlen haláltól. Bízom benne, hogy ez a szarházi is fél annyira, hogy végül elmondja, amit tudni akarok. Ahogy az utolsó ujját is levágom, ismét felnevet, egyenesen a pofámba.
– Nem mondok szart se!
– Legyen! – A földre dobom a fogót, majd széttépem rajta a véres pólót. A bandatagok sokszor magukra varratják a történetüket. A tetoválásaik olyanok, akár egy térkép, amit csak az tud elolvasni, aki ismeri a jeleket. Ült börtönben, amit a székesegyház jelöl. Öt tornyot számolok, ami feltehetően öt leült évet jelent, a tornyokon lévő keresztek miatt. A kezén lévő bogár jelzi, hogy egy mocskos kis tolvaj, de az erőszakos fajtából, a nyakát átdöfő késből kiindulva. És persze a vállán lévő csillagokból, amik elég magasan vannak, tehát nem egy kis utcai tolvajról beszélünk. Magasabb rangú. Macskatetoválás, ami az óvatosság és szerencse jelképe, feszület, ami egyetértést jelent a bűnözéssel.
– Jól megnéztél? – rángatózni kezd.
Elhúzom a számat, majd megfogom a kést, az egyik csillaghoz nyomom, és levágom. Felordít, ahogy a bőre alá nyomom, ahogy a vére kibuggyan a tetoválás alól.
– Te…
Grigorij befogja a száját.
– Ahova te mész, oda nem kellenek rangok! – kivágom a bőréből a másik csillagot is. Intek Grigorijnak, hogy engedje el.
Ordítozni kezd, mire megragadom az állkapcsát, és összeszorítom a száját.
– Beszélsz vagy sem?
A tekintete elárulja. Nem fog. Elengedem.
– Meghalsz Ivanov! Hallod?
– Aha – ledobom a kést, majd Grigorijra nézek. – Oldozd el, és hozd utánam!
Grigorij bólint, majd eloldozza. Megindul felém, mire durván az arcába ütök. A harag hihetetlen erőket tud felszabadítani egy emberben. Ahogy most bennem is. Ez a véres szarkupac erőtlenül hanyatt vágódik.
– Kapard össze!
Elindulok a kijárat felé. Néhány másodperc múlva Grigorij is utolér az előtte bukdácsoló férfival.
– Ezért megdöglötök! Mind a ketten!
Hallom a hátam mögött. Gonoszul elmosolyodom. Hányszor fenyegettek már meg… Hányszor próbáltak kinyírni… Kurva sokszor.
– Egy napon biztosan.
Nem állok meg, Grigorij ezúttal maga után vonszolja a szarcsimbókot, akinek kurvára nem tartogatok könnyű halált. Az öcsém életére tört. Megfenyegetett a saját házamban. Jogom van példát statuálni. És fogok is.
Nem szarakodok azzal, hogy felöltözzek, kivágom magam előtt az ajtót, és folytatom az utamat. Hideg van. A szél olyan csípős, hogy a csontomig hatol. Felpillantok az égre. Telihold van.
Ahogy közeledem a hang irányába, amit oly sokszor hallottam már, hangosabb lesz. Emlékszem, kiskoromban féltem tőle. Féltem az éjszakában villanó szemektől. Az éles és hegyes fogaktól. Úgy hittem, ők az ördögtől származnak. Egészen addig, míg meg nem érintettem egyet.
Akkor rájöttem, hogy én is tőle származom…
– Te beteg fasz! – kiabálja mögöttem. – Engedjetek el!
Megállunk. Lehajolok, és felveszem a nyakörvet, amin egy több méter hosszú lánc lóg. Grigorij nagy nehezen elém vezeti ezt a faszkalapot, majd a nyakába teszem a nyakörvet.
– És most? – Széttárja a kezét. – Most mi lesz? Kint hagysz a kibaszott vadonban, akár egy láncra vert kutyát?
– Nem. Most a vadonra bízlak.
Morgás. A sötétben szinte világítanak a gyilkos szemek.
– Mi a faszom volt ez? – A préda riadtan megfordul. Tesz egy ingatag lépést hátra, közben az előttünk lévő sötétséget kémleli. A gonosz soha nem mutatja meg az arcát, mielőtt lecsap. Mire felfogod, hogy a karmai közé kerültél, magával ragadja a lelkedet. Elpusztít, majd élvezettel csámcsog a húsodon és a csontodon.
Hátrálni kezdünk. A tag rángatni kezdi a láncot, de hasztalan. Még néhány lépés. A sötétség szép lassan elnyel mindent.
– Basszaaa meeeeg! – fájdalmas ordítás. Az utolsó hang, ami elhagyja a torkát, vérbe fullad. Roppan a csont, szakad a hús, fröccsen a vér. Az alfa is megjelenik. A legveszélyesebb és legerősebb teremtmény, akit valaha láttam. Hófehér szőre van és jégkék tekintete. Abban a tekintetben ott ül az élet és a halál. Ott ülök én is. Mert tudom, hogy egy napon értem is eljön majd.